+
Mit keressek?
Hol keressek?
Ár szűkítés

RÁDIÓFREKVENCIÁS KEZELÉS

A rádiófrekvenciás energia hőfejlesztő hatása az élő szövetekben régóta közismert. Az emberi fiziológiát kutató tudósok részletesen feltérképezték a rádiófrekvenciás áram emberi szervezetre gyakorolt hatásait. Rájöttek, hogy a megfelelő frekvenciák és energia paraméterek alkalmazásával szelektív hőhatást lehet gyakorolni az emberi szövetekre. A megfelelő frekvenciájú (0,5-10 MHz) és megfelelő teljesítményű rádiófrekvenciás áram eredményesen alkalmazható a testben lévő zsírsejtek anyagcsere folyamatainak felgyorsítására. A hőhatás ott a legnagyobb, ahol a szövetközi elektromos ellenállás a legmagasabb, tehát a kevés vizet tartalmazó zsírszövetben. A bőrfelszínen 40-42 C-fok hőmérsékletet elérve a hőmérséklet a mélyben 60-65 C-fokra emelkedik. A kontrollált hőbevitel hatására a zsírsejtek sejtmembránján keresztül intenzíven tudnak szabad zsírsavak távozni a sejt közötti térbe, sőt az intenzív hőenergia a zsírsejtek egy részének széteséséhez vezet. A zsír a nyirokrendszeren és vénás rendszeren keresztül távozik, és a szervezet kiválasztó rendszerei által ürül ki a szervezetből.

MILYEN KÉSZÜLÉKEK TALÁLHATÓK A PIACON?

Az elérhető eredmények szempontjából kiemelt jelentőségű, hogy a Rádiófrekvenciás energia bevitele milyen formában és milyen technikai színvonalon történik.

Uni (mono) –poláris (egypólusú) berendezések:

Ezek a berendezések jelentik az RF technológia első generációját az esztétikai piacon. Ez a rendszer egy aktív munka-elektródát alkalmaz (negatív pólus), melyet általában a lábra vagy  a hátra helyeznek. Az RF relatív mélyen behatol a szövetekbe, azonban irányultsága széjjeltartó, nem koncentrált. Az elektromos áram legnagyobb része a nagy víztartalmú, ezáltal kis elektromos ellenállású keringési- és nyirokrendszeren keresztül elvezetődik a testelő elektróda irányába. Az elektromos áram teljes testen  való átvándorlása miatt jelentős teljesítményre (300-500 Watt) van szükség. Ez a magas teljesítmény sokszor fájdalmas érzetű és a bőrön nem ritkán égési sérüléseket hoz létre. Ezért az ilyen berendezéseket a bőr felületét kontakt-módon hűtő rendszerrel szokás felszerelni, ami viszont csökkenti az eredményeket.

Bi-poláris (kétpólusú) berendezések:

Ezek megjelenésével jelentősen csökkent az alkalmazandó teljesítmény (50-70 Watt), ezáltal az elektromos áram kizárólag a két egymáshoz közeli elektróda felület között folyik. Ennek köszönhetően az energia behatolás lényegesen koncentráltabb és nem vezetődik el. A behatolási mélység hozzávetőlegesen az elektródák távolságának a fele. Összegezve, a kezelés biztonságossága és hatásfoka nagymértékben nőtt, és általában a kezelőfej hűtésére nincs szükség.

Multi-poláris (sokpólusú) berendezések:

Ezek jelentik az RF technológia új generációját. A hárompólusú (tri-poláris) rendszer megjelenésével új perspektívák nyíltak az bejuttató szegmensek geometriai tulajdonságainak és vezérlésének kölcsönös kihasználása által. Ennek köszönhetően az energia fókuszáltsága és hatékonysága jelentősen megnövekedett, és az energia behatolási mélysége is átfogóbbá vált. Fontos, hogy ezáltal egyidejűleg kezelhetővé váltak a felszín közeli és mélyebben fekvő bőrszerkezetek. A szükséges energiabevitel még csekélyebb (30 Watt körüli), hűtésre nincs szükség, a kezelés érzet még komfortosabbá vált.

A SUNFITT STÚDIÓban a BOM – TRS CENTER

az újgenerációs hexa-poláris RF rendszer található.

Az újgenerációs BOM-Center berendezés a szépségterapeuták régi vágyát kelti életre a rádiófrekvenciás technológia legújabb kutatási eredményein alapuló Hexa-poláris (hatpólusú) rendszer piacra helyezésével.

Ez a széleskörűen alkalmazható berendezés ragyogó eredményeket ér el a test és az arc kezelésében, megoldását adva olyan kulcsfontosságú esztétikai problémákra, mint a testméret csökkentése, zsírbontás, cellulit és nyúlási csíkok kezelése, a bőr feszesítése és az arc fiatalítása.

Különlegességét tovább fokozza a RF technológia és az intenzív LED fénytechnológia kombinálása (Vörös szín: sejtek bio-kémiai folyamatainak fokozása, a bőr önmegújító képességének aktiválása, ATP sejtenergia termelődése, intenzív oxigenizáció. Kék szín: anti-bakteriális hatás, akné, gyulladás csökkentés, relaxáció.). Az eddig már külön-külön is széles körben bizonyított két technológia közös szinergia hatásának köszönhetően a kezelések eredményessége nagymértékben  fokozódik.

A kezelőfej speciális computer vezérlésének köszönhetően az RF energia koncentráltsága, eloszlási paraméterei tökéletessé váltak, átfogó és szabályozható behatolási mélység mellett. A kezelésérzet hihetetlenül kellemes, ami az egyik legnagyobb vívmánya az új technológiának.

BOM-CENTER KEZELÉSI LEHETŐSÉGEI:

- ZSÍRBONTÁS, MÉRETCSÖKKENTÉS, ALAKFORMÁLÁS
- NARANCSBŐR ÉS NYÚLÁSI CSÍKOK KEZELÉSE
- BŐRFESZESÍTÉS, BŐRSZÉPÍTÉS
- ARCFIATALÍTÁS, KOLLAGÉN REKONSTRUKCIÓ

ARCFIATALÍTÁS, KOLLAGENÉZIS:

Az életkor előrehaladtával a kollagént, elasztint és más proteineket termelő fibroblast sejtek aktivitása fokozatosan csökken. Ennek hatására a bőr egyre inkább elveszíti feszességét és rugalmasságát, a finom vonalak ráncokká mélyülnek és a bőr lazává, megereszkedetté válik.

A folyamatot szerencsére megállíthatjuk, sőt vissza is fordíthatjuk. Fejlett RF technológiával szelektív hőhatást hozunk létre, melynek révén a kollagén rostok spontán hatásként összehúzódnak, mely azonnali bőrfeszesítő hatást eredményez. Hosszabb távon a kollagénrostok törései mentén a fibroblastok aktivizálódnak, új kollagén és elasztin struktúrákat képeznek. Az arc fokozatosan visszanyeri rugalmasságát, a ráncok mélysége csökken, új csodálatosan fiatalos ragyogást adva az arcnak.

Ha felkeltettem érdeklődését, ne habozzon és hívjon még ma elérhetőségeimen!

 

Kapcsolat

  • 7030 Paks, Laktanya u. 7.
  • 30-390-2189
  • hettkonyha@gmail.com

Hírlevél

A weboldal sütiket (cookie) használ az alapvető működés, valamint a jobb felhasználói élmény eléréséhez. Az oldal használatával elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket, valamint az Adatvédelmi tájékoztatót. A süti beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.